Szerelem minden áron

Közeleg az éjfél és
valami gonosz ólálkodik
a sötétben. – Itt elkezdtek össze-vissza rohangálni körülöttünk.
A holdfényben olyan látvány
tárul eléd, ami majd' megbénítja
a szívedet
Megpróbálsz sikoltani, de
az ijedtség beléd folytja
a kiáltást
Megdermedsz és szörnyűséggel
nézel szembe,- Itt hirtelen ránk néztek.
Megbénultál.

 Egy kicsit mindketten megijedtünk. John és Edward elkezdtek futni. Na ná, hogy kétfelé. Edward balra, John jobbra. Gigivel egymásra néztünk, hogy ez most komoly?  Aztán rájöttünk, hogy igen. Ő John után, én meg Edward után szaladtam. Hirtelen bele nyilallt a fájdalom a fejembe. 1 másodpercre meg is álltam, de most nem foglalkozok a fájdalommal. Majd később. Most el kell kapnom Edwardot. A fák között láttam cikázni össze vissza.

-Edward! Nem fogócskázok tovább! Hallod, ne fuss előlem. – Ez nagyon érdekes. Elfáradtam. Ez, hogy lehet? Hisz sportoló vagyok.  De nem jött elő. Egyszer csak valaki megfogja a vállam, és újra hallom, hogy énekel.

Ez a rémtörténetek éjszakája
Harcolsz az életedért
Egy véres, rémisztõ éjjelen
Hallod az ajtó csapódását
és már nincs hova futnod
Egy hideg kezet érzel és félsz,
többé nem láthatod a napot.

Hát ebben van valami. Mire felfogtam, hogy mit énekelt, újra eltűnt. Ha újra megtalálom, esküszöm, hogy lekötözöm egy fához, hogy tudjunk nyugodtan beszélni. Elindultam a keresésére. Könnyű volt, mert még mindig énekelt, de nem értettem, hogy mit. Most vettem észre, hogy mi körül ugrál. Egy kilátó volt előttem. Edward épp ment föl a lépcsőn. Utána futottam. Mikor ő felért, én akkor kezdtem el felfelé menni. Vagy 30 lépcsőfok volt. A közepénél nagyon elfáradtam, és a fejembe megint bele nyilallt a fájdalom 1-2 másodpercre. Megpróbáltam megnyugtatni magam, hogy ez csak a kimerültség jele. Ugyanis mostanában kicsit sokat buliztunk Gigivel. Mire felértem Edward az elénk táruló tájat szemlélte. Már sötét volt. A város fénye halványan világította meg a körülöttünk lévő hegyeket. A falu, ahol lakok, olyan, mintha alattunk lenne. Pedig nem, csak olyan magasan vagyunk. Mélyet lélegeztem. Belekaroltam Edwardba, fentről nézett le rám. Szemei még a sötétben is zölden világítottak. Imádom a nagy zöld szemeit. ”Ölni” is tudnék értük. - Ma nálunk alszol? – Kérdezte izgatottan.

- Mit tervezel?! Megint kitör a 3. világháború a pattogatott kukorica és a sós mogyoró között? – Mikor kimondtam, mindketten elkezdtünk nevetni. Az erdő visszanyomta a hangunkat, és szó szerint tőlünk visszhangozott az erdő. De most valahogy jól esett. Ne aludjanak az állatok se. Olyan szép az este.  

- Nem, nem ezt terveztem. Valami mást. – Az utolsó két szót suttogtak a fülembe. A nyakamon csikis vagyok, és ezt ő tudja is, és élvezte, mikor felsikítottam, mert lehelete végigfutott a nyakamon.

- Olyan bolond vaagy! - Lábujjhegyre álltam, jelezve, hogy egy csókot szeretnék lopni tőle.

- Bárcsak örökre veled… ÁÁÁÁÁÁÁÁ ! – Görnyedtem össze. A fejem majdnem szétrobban.

-Alex! Alex! Jól vagy? – Hajolt le hozzám Edward aggódva.

Alex korházba került. Nem azért volt mostanában fáradt, és nem azért fájt a feje sűrűn, mert kimerült volt a sok bulizástól, hanem mert leukémiás volt. A sugárkezelések miatt kihullott a haja, elvesztette az emlékei felét. John és Gigi rendszeresen látogatták. Alex Gigire emlékszik a kiskorából. John meg a barátja. Sajnos Edwardra nem emlékezett, ahogy Johnra sem. Edward is hosszú évekig látogatta, de mindig csak úgy mutatkozott be, mint régi barátja. Edward azért nem mondhatta el, hogy ki ő neki, mert csak összezavarná. Egy nap Alexnek súlyossá vált az állapota. A sugárzások, és a kezelések nem használtak. Aznap volt a Wymer család és a két Grimes utódoknak a Fekete napja. Edward sosem fogja elfelejti azt a nevet, hogy: Alexandra Wymer.

(5 hónappal később)

Edward mellett csak teltek és múltak a hónapok. Sajnos vagy nem, de kialakult nálunk, hogy egy hónapban minimum kétszer randevúra mentünk. Persze, anyu ezt csak úgy engedi meg, ha jól tanulok mellette, és Edward is seggbe billent, ha rossz jegyet kapok. De volt egy kis összezördülésünk. Igazából így visszatekintve elég butaságon vesztünk volt. Az történt, hogy Gigi és John vesztek össze azon, hogy Gigi miért nem szereti a flitteres ruhákat, mikor John fiú létére szereti. Én meg persze megvédtem a legjobb barátnőm, hogy attól még, hogy lány, nem kötelező szeretni a flittert. Edward meg Johnt védte, jogosan, hisz a testvére. 3 napig nem beszéltünk a srácokkal, míg végül John odament Gigihez bocsánatot kérni, és utána Edward hozzám. Eskü, mint valami láncreakció. De ezt leszámítva minden rendben volt, és nagyon boldogok vagyunk John és Edward mellett. De most nagyon izgulok. Mert olyat fogunk csinálni mit még eddig soha… Dupla randira megyünk. John, Gigi, Edward, és Én. Előre félek, hogy mi lesz. Mikor ketten vagyunk, külön - külön, akkor is veszélyesek vagyunk. Hát még együtt négyen.  Azon nem sokat törtük a fejünket Gigivel, hogy mit veszünk fel, mert valami frappánsat akartunk. És ekkor bevillant, hogy miért nem veszünk fel ugyan olyan ruhát? Hisz a srácok is szinte mindig ugyan úgy vannak öltözve. Így is tettünk. Felvettünk mindketten fekete magas sarkú fekete cipőt, fekete cicanacit, piros buggyos pólót, és hozzá egy fekete bőrkabátot. Csak a hajunk nem volt ugyan olyan. Giginek egyenes hosszú, nekem göndör hosszú. Anyám azt mondta erre, hogy ”Akkor miért nem vasalod ki?” . Hát kedves anyukám, azért, mert nem szeretem vasalni, és mert nem tesz jót neki. De ez a kis különbséget szerintem elnézik majd nekünk. Gigi a találkozó előtt egy órával jött, és hozta a ruhákat. Mikor felvettük, és a tükörbe néztünk, nagy viccesen néztünk ki. Csak nevettünk egymáson, majd magunkon. Furán éreztem magam. De egyben jól is. Míg vártunk, arról beszélgettünk, hogy milyen fejet fog vágni John és Edward.

- Szerintem röhögni fognak. – Mondta Gigi.

- Szerintem kitérnek majd a hitükből. – Vágtam rá.

- Ha hisznek valamiben is! – Nevetgéltünk. Észre se vettük, hogy elröhögcséltük az időt. A nevetés közepén tartottunk, mikor megszólalt a csengő. Hangosabban szólt, mint valaha eddig. Először az ajtóra néztünk, majd egymásra ijedten. Annyira megijedtem, hogy a szívem elkezdett szúrni. A gondolataim szertefoszlottak. Gigi szólt ám.

- Alex, nem megyünk? – Állt fel.

- Őőőő… de, már jövök. – Szokásos nagy levegő, kifújás, és gyerünk. Mi van, ha nem tetszik majd nekik, hogy összeöltöztünk?  Az ajtókilincsre tettem a kezem, és hezitáltam. 3, 2, 1. Most megtudom. És kinyitottam az ajtót. Ott álltak, fülig érő mosollyal, és egyforma ruhában. Először minket jól végig mértek, majd egymásra néztek, kicsit zavarodottan. Majd Edward félénket, és magabiztosság nélkül, lassan felém lépett egy száll sárga rózsával. A kedvencem.

- Átmentél! – Öleltem át, és elfogadtam a virágot. Ezután persze John Gigi nyakába ugrott. És szó szerint értem.

- Mi ez a szerelés, csajok? – Kérdezte John.

- Csak ti öltözhettek ugyan úgy?!– Vontam kérdőre.

- Dehogy! Nagyon csinik vagytok. – Az utolsó mondatot, már ketten mondták.

- Köszi! – Kontráztuk. Mi is ikrek vagyunk Gigivel. Na, jó nem. Csak egy időben ugyan arra a szóra gondoltunk, és kimondtuk. De ez a válasz a bókra.  

- És, merre vesszük az irányt? – Érdeklődtem.

- Alex, kedves, megtanulhattad volna, hogy úti célunk mindig titkos. Meglepetés legyen! – Ez így van. Mindkettő mindig titkolózik. De mindig sikerül meglepniük. Elindultunk Gigivel szokásosan a kocsi felé. De pofára estünk, mert nincs semmilyen kocsi. John és Edward mögöttünk röhögött rajtunk.

- Srácok, mivel megyünk? – Kérdezte Gigi.

- Miért kell mindig kocsival mennünk? – Kezdte John.

- Jót fog tenni, egy kis séta. – Fejezte be Edward. Wííííí sétálunk. És teli hold van. Remélem romantikus lesz. Én és visszaszaladtam Edwardhoz, aki nagy kerek szemekkel nézett rám, és belekaroltam. Most jutott eszembe, hogy ma még nem kaptam tőle egy angyali puszit sem. A hát a mögött így hívom, ha puszit ad. Gyors bepótoltam, majd elindultunk. Senki nem volt a faluban. Egy – két autó futott el mellettünk. Miközben sétáltunk, John és Gigi előttünk ment, és röhögcséltek. Én a csillagokat bámultam, és nem beszélgettünk. Majd a falu szélén található kis erdőféleséghez értünk. Ahol a srácok elkezdték énekelni, hogy:

Rögtön kipattant a szemem.

- Ébredj Alex. Megérkeztünk.

- Aha, látom. Bejössz, ugye? – Néztem rá kiskutya szemekkel.

- Ha behívsz, igen.

- Most már akkor jössz, amikor akarsz! – És egy puszival erősítettem meg. Majd kiszálltunk a kocsiból, és mentünk a ház felé. Én szinte berobbantam a házba, mert hirtelen olyan jó kedvem lett. – Helló anyu! – Csaptam ki az ajtót. John és Gigi ott ültek a nappaliban a kanapén, és össze voltak bújva. Edward egy lépéssel mögöttem állt. Mikor John és Gigi megláttak, mindketten izgatottak lettek. John hirtelen gyorsasággal felállt, és Edwardot figyelte. Gigi ugyan így. Majd szemem sarkából láttam, ahogy Edward alig észrevehetően bólint lassan egyet. Gigi elkezdett ugrálni a kanapén, és ujjongott. Johnnak széles mosoly ült ki arcára. Mi van? Csak én nem tusom miről van szó? Ránéztem Edwardra,  és vérvörös volt az arca. Majd Gigi oda futott hozzám, és elkezdett az emelet felé húzni.

- Gigi, ne. Itt szeretnék maradni Edwarddal. –  Nyújtottam vissza Edward felé a kezem. Ő felém lépett kettőt, derekamat szorosan magához ölelte, és megcsókolt.

- Csak kibírjuk 10 percig. – Engedett el. Levegő után kapkodva bólintottam, majd Gigi után mentem a lépcsőn. Oda rángatott az ágyamhoz, és leültetett. Arca nagyon muris volt. Mosolygott, és a kíváncsiságtól csillogott a szeme. Nagyon durva volt. Kicsit megijedtem tőle. Csak ült velem szembe, és nézett. Majd egyszer csak rám ordított.

- Mesélj már! – Akkorát ugrottam…

- Miről? – Értetlenkedtem.

- Nagyon jól tudod. De kezd az elejétől. n                                                                                                                     

- Most tartsak esti mesét?

- Hát, délután van, de tőlem.

- Hát, oké. Ugye mi elmentünk. Kocsival egy erdő felé mentünk. Majd kiszálltunk, és ott várt ránk valamilyen James. Adott váltó ruhát, mert Edward úgy öltöztetett fel, mintha étterembe, vagy nem tudom hova mennénk. És elindultunk. A hely gyönyörű volt. – És csak meséltem és meséltem neki. Jókat röhögött, amikor elmondtam, hogy milyen nagyot estem, és hogy Edwardot is magammal rántottam. Mikor visszaemlékeztem a vízesésre, arra a friss levegőre, ami ott volt, a tiszta környezetre, és mindenre, behunytam a szemem, és minden másodpercre emlékeztem. És szóról szóra elmondtam mindent. Közbe visítozott, hogy ”jaaj, milyen romantikus”. De mikor elmondtam, hogy negyed órát futottunk az esőben, akkor már nevetett újra. Aztán elmondta, hogy Edward azzal okoskodott, hogy ha leveszem a ruhám, akkor nem fázok meg. Mire Gigi ezt megerősítette, hogy így van. De aztán megdicsért, amikor büszkén meséltem, hogy nő létemre én gyújtottam be, és utána odaültünk a kandallóhoz melegedni.

- Hát, ennyit arról, hogy a pasik könnyen feltalálják magukat.

- Pontosan.

- És…?

- Mi és? – Néztem rá.

- Hát, utána mi történt? – Kíváncsiskodott.

- Jajj, Gigi! – Nyafogtam.

- Jól van, na. De igen vagy nem?

- Hajj, te. – Végül megadtam magam. -  Igen. – Mondtam röviden és egyszerűen. Újra sikongatni kezdett. – Ssss, ssss, Gigi. Halkabban.

- Jó rendben, és milyen volt?

- Na, ebbe nem avatlak be, bocsi. – Röhögtem. Ekkor furán kezdett el rám nézni. – Nem publikus.

- Jó rendben, nem nyúzlak tovább ezzel.

- Köszi. – Öleltem át. Ekkor valaki kopogott az ajtón.

- Szabad. – John dugta be a fejét.

- Ő, bocsi csajok. Gigi beszélhetek Gigivel? – És közben vigyorgott rám. Edward tuti elmondta neki. És most mindent tud. Ez remek.

- Jó perszem, gyere be. Én lemegyek Edwardhoz. – Így is tettem. Edward ott ült a TV előtt, de nem nézte. Leültem mellé.

- Elmondtad neki? – Kérdeztem.

- Nem részleteztem. De hallom, te se hagytad ki a sztorit.

- Nagyon hangos volt Gigi?

- Egy csöppet. De nem baj. – Szünetet tartott. – Szeretlek.

- Én is. – Átkarolt, és ott ültünk még egy darabig.

Gondoltam játszok kicsit vele. Lassan elkezdtem felemelkedni hozzá, mintha meg akarnám csókolni. Bejött a tervem. Elgyengült, és nem sejtette ördögi tervem. Egész közel hajoltam hozzá, majd hirtelen megcsiklandoztam, aminek következtében legurult rólam és elkezdett evetni. Egy puszit nyomtam gyors arcára, és elkezdtem futni. 4 másodperc múlva már követett. Hiába futok szinte minden nap, nem tudtam elfutni előle. Gyorsabb, mint én. Szerintem át akart ölelni, de lábaink összeakadtak, és hasra estem, ő meg csak megbotlott. A következő pillanatban, három falevelet éreztem a számban, és bogarak mászkálását a testemen. De ezekkel mit sem foglalkoztam, mert lekötött a nevetés és a szerencsétlenségem. Edward annyira röhögött, hogy muszáj volt leülnie mellém a földre.

- Esküszöm, egyszer ti visztek a sírba Johnnal. – Folytattam nevetve.

- Nem olyan rossz a pokol, hidd el! – Oh, szóval vicces kedvében van, mint mindig.

- De, ha jössz velem, azzá teszem! – Én is vicces kedvemben vagyok. Milyen hangulatom legyen mellette?

- Oké, te akartad! Adok egy kis ízelítőt belőle. – Most visszakaptam. Elkezdte bökdösni az oldalam. Össze – vissza tekeregtem. Már a könnyeim is folytak, annyira csiklandozott.

- Oké, oké Edward. Te nyertél. De tiszta sár lettem.

- Ne panaszkodj, én is.

- Olyanok vagyunk, mint két kismalac.  De főleg te. – Mutattam rá gúnyos hangon.

- Igen, piszkos kis malac vagyok? – Erre csak bólintottam és nevettem megállás nélkül. Mire ő felállt, visszafutott a menedékházba. 2 percbe sem telt, és már jött is, egy nagy 2 literes üveggel a kezében.

- Edward, ne hogy… - Késő. Az üveg tartalmának felét rám öntötte. Hát, mit ne mondjak, hideg volt. Kiáltottam egyet. – Edwaaard! – Felálltam, és kivettem a kezéből az üveget. Hátrálni kezdett, és úgy kezdett el hozzám beszélni, mint aki le akarja lőni.

- Alex, csak semmi hirtelen mozdulat. Alex szereti Edwardot. Alex szereti Edwardot! – Szerintetek hallgattam rá? Persze, hogy nem. Kezem egy hirtelen mozdulattal rá fröcskölte az egészet. Most már ő is újra vizes volt. Milyen kis gonosz vagyok, de ő kezdte.

- Igen, Edward én szeretlek, de ami jár,  - Sóhajtottam egyet. – az jár. – Forgattam az üveget a kezemben. Kiskutya fejet vágott. Miért? Ezt most nem értem... – Jól van, na, te! Gyere ide! – Ugrottam fel a nyakába. Kicsit összeroggyant, de megtartott. Úgy szorítottam magamhoz, mint aki most látja utoljára. – Nagyon szeretlek Edward. És köszönök mindent.

- Tudod, hogy én is nagyon szeretlek.

- Helyes! – Alig bírtam befejezni a mondatom, mert megcsókolt. – De tudod mennyi az idő?

- Nem. Gyere, nézzük meg. – És bementünk a házba. Hát, mit ne mondjak, jó nagy rumlit hagytunk magunk után azon a bizonyos alkalom után. És sorba jöttek vissza az emlékek. Ott álltam, és a kandallót néztem, és mosolyogtam. Edward elment mellettem, de arcom láttán visszasétált hozzám.

- Van valami kívánságod, amit szeretnél? – Vetette be kacéros és sármos mosolyát.

- Jaaaj Edward! – Vágtam vállon.

- Hmm… egy próbát megért. – És tovább sétált. Én csak ráztam a fejem, és mosolyogtam tovább. A kis piszok. Az újam nyújtom neki, és a könyököm kell neki. De vége az ábrándozásnak, és elkezdtünk összepakolni. Ugyanis már délután 1 óra van. Mikor végeztünk, és mindent a helyére visszatettünk, én megálltam az ajtóban, és még utoljára visszanéztem.

- Olyan szép perceket töltöttünk el itt Edwarddal, hogy soha nem fogom elfelejteni. – Szinte suttogtam.

- Mit mondtál? – Jött oda hozzám Edward, és átölelt hátulról. – Még van időnk, ha van kedved valamit csinálni.

- Edward, nem bírom az olyan pasikat, akiknek a bokszerükben hordják az agyukat.

- Még szerencse, hogy én nem ilyen vagyok! – Forgatta szemeit. Majd elindultunk vissza a kocsihoz. A vissza út nagyon rossz volt. Sáros volt minden. De most nem estem el. Csak megcsúsztam. Mikor beültünk a kocsiba, én szorosan Edwardhoz simultam. Megint eszembe jutott a dél előtt. Átkulcsoltam kezét, és dobolni kezdtem a térdén. Másik kezemmel a telefonom után keresgéltem. Gigitől kaptam egy sms-t. ”Halii! Na, hogy telt a napod? Majd remélem, este azért felhívsz. Puszi szia”.

- Gigi. Igaz? – Kérdezte Edward.

- Igen. Mondta, hogy este beszéljünk.

- El fogod neki mondani? – Ajjaj, komolya a hangja.

- Nem szeretnéd? – Váltottam szomorú hangra.

- De nyugodtan… csak…

- Nyugi Edward, minden rendben volt. – Nincs okom hazudni neki.

- Köszönöm. – Csókolt meg. Az út további felében, nem beszélgettünk, mert én kidőltem. Nem tudom miért lettem ennyire fáradt hirtelen. De, ez van. Edward ébresztett fel.

Ott ültünk, mint két idegen. Én a tűzet bámultam. Szemem sarkából azért láttam, hogy Edward szeme néha-néha lekalandozik veszélyeztetett területekre. De mégis mosolyogtam ezen. Na, jó, néha az enyém is elkalandozott. De izmai látványától nem tudok szabadulni. Fejem kezdett elnehezülni. Nekidöntöttem Edward vállának. Ő ráhajtotta a fejét az enyémre. Bőre érdekes volt. Puha, meleg és… vizes? Igen. Vagyis inkább izzadt.

- Edward, minden rendben van? – Kérdeztem egész halkan.

- Persze, minden a legnagyobb rendben. – Homokon csókolt. Én nem agy érzem. Olyan feszült, és elgondolkodó. Miért feszült? Min töri ennyire a fejét? Sajnos ezek csak kötői szavak. De van egy sejtésem.  Szerintem zavarja, hogy így szinte egy szál semmiben vagyok itt vele. Felálltam, és felöltözni készültem.

- Hova mész? – Fogta meg a… bokám?!

- Felöltözni. Látom zavar, hogy így vagyok.

- Nem dehogy! – Mentegetőzött.

- Nem úgy látom! – Folytattam.

- Nem csak. – Áll fel ő is. – Annyira lenyűgözöl. – Szeme megcsillant. Annyira aranyos. Bókját egy öleléssel fizettem ki, és a borravaló egy csók volt. Nem bírtuk abbahagyni. Iránta érzett szerelmemet nem tudtam megfékezni. Csókunk hevesebb tempóra váltott. Edward felkapott, és ledöntött a takaróra a tűz előtt. Ránéztem, és kiszedtem a szeméből a haját. Szeme lángolt, szinte izzott a szenvedélytől.  Izmos hasát a tűz tökéletesen világította meg. A gyenge pontom. Lábfején, vádliján, és combján tökéletesen feküdtek az árnyékok. De nem tudtam tovább gyönyörködni benne, mert Edward újra birtokba vette a számat. Olyan nagy hévvel jött, hogy fogunk összekoccant. Erre elkezdtem neveti.

- Most min nevetsz?  - Érdeklődött.

- Semmin. De… - Lehervadt az arcomról a vigyor.

- Alex, nyugodj meg, vigyázok rád… – Mivel bízok Edwardban, elhittem.

***

Csodás álmom volt. Edwarddal megtörtént, az első. De élek, hogy ez mind csak álom. Nem akarok felébredni, mert félek, hogy az álmom eltűnik. De egyszer fel kell ébredni. Edward átkarolta a vállam, és csukva volt a szeme. Már nem esett az eső. Sütött a nap. Tipikus angol idő. Úgy döntöttem kimegyek körülnézni mekkora sár van. Óvatosan megmozdultam. Már négykézlábra álltam, amikor Edward hirtelen kinyitotta a szemét, és, maga alá gyűrt.

- Hova ilyen sürgősen? – Megijedtem. Ezt látta is rajtam, és kinevetett.

- Gondoltam kimegyek körülnézni, meg…

- Azt hiszed, csak így elmehetsz? – Kacérkodott.

A bozótosból kiérve, tátva maradt a szám. Egy gyönyörű helyre vitt Edward. Vízcsobogás. Igen, ez egy vízesés. 8-9 méter magasról esik le a víz hozzánk.

- Edward, ez gyönyörű. – Hüledeztem.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. – Örült a fejének. Oda mentem a vízhez. A víz hideg volt, de belenyúltam. Friss, tiszta víz. Semmi kólás üveg, egy csokis papír, vagy bármi szennyeződés. És a környezete… Imádom ezt a helyet. Körbenéztem, és megakadt a szemem Edwardon.

- Edward, mit művelsz? – Vette le a gatyáját. Reflexből a szemem elé kaptam a kezem. Mire elkezdett nevetni.

- Alex, nyugi. Nem rontalak meg. – Nevetett továbbra is. – Csak megmártózok a vízben.

- Most? De hát 15 fok van kábé.

- És? Az nekem nem akadály!

- És, ha most vizes lesz az alsód, miben fogsz lenni, ha megyünk tovább? – Húztam fel a szemöldököm, mint aki azt hitte, hogy nyert.

- Hoztam magammal még egyet.

- És nekem nem akartál szólni? – Durciztam.

- De akkor elkezdesz kérdezősködni, hogy miért kell hoznod, és nem tudlak lenyűgözni a látvánnyal.  

- Akkor is.

- Jól van bocsi. – És már a patakban állt térdig.

- És én most mit csináljak? Erre kaptam egy jó nagy adag vizet a nyakamra. Edward lefröcskölt. Felsikítottam a hirtelen ért hideg víz miatt. Levettem a kabátom, a nadrágom, a cipőt és beugrottam hozzá. A pólót magamon hagytam. De felesleges volt. Három fröcskölés után teljesen átlátszott a melltartóm, és rám tapadt a ruhám. – Oké, oké Edward, te nyertél. – Tartottam fel a kezem, mint aki megadta megát. Erre ő úgy csinált, mintha pisztoly lenne nála, és lőtt felém egyet. Erre én a vízbe dobtam magam. Játéknak vettem. Persze ő is. Alig voltam a víz alatt 3 másodpercet, mire Edward meleg kezét éreztem az oldalamon. Felhúzott a víz tetejére.

- Alex, jól vagy? – Komolykodott.

- Hogy lennék jól, mikor lelőttél? – Mosolyogtam.

- De nem gondoltam komolyan. És nagyon durva volt, ahogy összeestél. Mint, ha tényleg lelőttek volna.

- Hé, Edward. Nyugi, oké! Csak eljátszottam.

- Rendben, de ne csináld ilyen élethűre többet!

- Miért, többször is le akarsz puffantani?

- Hát, ha így folytatod… - Szánk majdnem összeért, mire elkezdett esni az eső. Esni? Inkább ömleni. Hát, nem jött be a kérésem, miszerint ne essen. Kiszálltam gyors Edward öléből, és rohantam a ruháimhoz. Edward is ezt csinálta.

- Most mit csináljunk? – Kiabáltam neki.

- Gyere, itt van a közelben egy kis menedékház. Ott elbújunk, amíg el nem ál. – Bólintottam, majd elindultam utána. Futással volt 10 perc. A menedékház fából volt. Otthonosnak látszik kívülről. Az ajtó alapból nyitva volt. Beléptünk. Sminkem teljesen elfolyt. Hajamból úgy folyt a víz, mint a vízesésből. Ruhámból úgyszintén. Edward is ugyan így nézett ki, leszámítva a sminket. Egymásra néztünk, és nevetnem kellett.

- Ilyen szerencsétlenek is csak mi lehetünk.

- Az biztos. – Mondta két hajcsavarás közben. Én kibontottam hajam, ami vizesen leér a hátam közepéig. Leültem egy székre, és elkezdtem fázni. Nem volt valami meleg. Edward látta, hogy nagyon fázok.

- Tudod, Alex, azt mondják, ha beleesel pingvinek közé fönt Északon a vízbe, jobb, ha leveszed a ruhád, mert az csak még jobban hűt. – Állt előttem egy száll fecskében. Direkt csinálja, tuti.

- Az lehet, de nincs mit visszavegyek.

- Ooo… - Értette meg végre. – De legalább a pólódat levehetnéd. Láttalak már melltartóban, nem egyszer.

- Ez igaz. – Le is kaptam magamról. – Nem lehet itt begyújtani? Ott van egy kandalló féleség.

- De nincs hozzá fa.

- Akkor kimegyek, és hozok be.

- És mivel gyújtod meg, és különben is, most neked a vizes fa nem fog égni.

- Edward, nyugi. – Kimentem, és körbejártam a házat. Volt egy kis fészer féleség. Ott volt egy – két fadarab. Bevittem egy jó párat.

- Ezt hol találtad? – Csodálkozott.

- Aki keres, az talál. – És mennyire igazam volt, mert gyufát is találtam. Igaz, kettő volt benne, de elég az. Oda guggoltam a kandallóhoz, összeraktam a fát, és meg gyújtottam. Edward tátott szájjal nézte végig. A tűz nagy lángokban elkezdett égni. A lángok melegítették arcomat. Olyan jól esett. Odakuporodtam az előtte lévő szőnyegre, felhúztam a lábam, és rátámasztottam a fejem. Edward oda ült mellém.

Annyira érdekelne, hogy merre és hova tartunk. De akárhányszor kocsiba ülök velük, hiába kérdezem meg, nem árulják el. Ezért szerintem most is felesleges lenne. Nagyon izgulok, hogy most hova megyünk. Elkezdtem izzadni, melegem volt, és libabőrös voltam. És ilyenkor ki jön belőlem a rossztulajdonságom is. Elkezdtem rángatni a jobb lábam. Edward észrevette.

- Alex, nyugi. – Fogta meg gyengéd érintéssel a lábam, és lefogta.

- Oké, nyugodta vagyok. – Rámosolyogtam, és próbáltam úgy mondani, mint aki el is hiszi. Többé-kevésbé sikerült is. Elkezdtem arcát tanulmányozni. Kifelé bámult. És röhögcsélt. Ő így leplezi, ha izgul? Vagy egyáltalán nem izgul? Arcán egy izgatottsági ráncot sem láttam. Ha izgul is, nagyon jól leplezi. Szerintem nem izgul. Egyszer csak hirtelen rám néz.

- Mit nézel ennyire? Szétjött a hajam? – Kapott a feje búbjához. Elkezdtem nevetni.

- Nem! Dehogy. – Nyúltam a kezéért, mert, ha tovább nyomogatja, tényleg szétjön. – De, ha tovább nyúlkálsz, tényleg szétszeded. – Elhúztam kezét, mire ő megmarkolta kicsi ujjaimat erősen. Komolyan mondom, roppantak is. Keze tűz forró volt. Égette bőrömet. Szóval ő is izgul. Tudtam ám. Ki mondta, hogy nem izgul? Én nem…

- Remélem nem fog esni! – Nézett fel az égre.

- Miért? – Kérdeztem spontán.

- Meglepi! – Kacsingatott. A szokásos nyelvnyújtásomat kapta válaszként.  Amúgy az ég tényleg fekete volt. Szeretem az esőt, de most tényleg nem kéne esnie. Mert, ha Edward szabadtéri programot szervez, akkor nem szeretnék elázni. Egy erdő felé vettük az irányt. Hm… nem tudom mi fog ebből kisülni. Kiszálltunk, és Edward mondta, hogy kövessem. Ott állt valaki egy másik autóval a fák között. Odamentünk.

- Szia, James vagyok. – Nyújtott kezdet.

- Szia, Alex vagyok!

- Nos, Edward, ő az a lány, akiről beszéltél? – Kacsintott rá.

- James, ne már… - rángatta fejét.

- Jó, rendben. Na, szóval srácok. Az ösvényről ne térjetek le, és a turistajelzést kövessétek.

- Jó oké, rendben, rendben. – Türelmetlenkedett Edward.

- Hát jó. Akkor én megyek is. Itt van a cucc. –Letett egy zacskót a földre. -   Sziasztok. – Elment. Ránéztem Edwardra.

- Edward! Ha jól sejtem túrázni megyünk.

- Igen.

- Akkor miért adtál rám magas sarkút, és fehér, ismétlem fehér nadrágot? – Értetlenkedtem.

- Mert szeretem, ha nőiesen öltözködsz. De gondoltam rád. – Felemelte a zacskót. – Ebben találsz túracipőt, és kényelmes nadrágot. – Kezembe nyomta a zacsit.

- Itt öltözzek fel?

- Elfordulok, nyugi.

- Nem az a baj. Hanem, mi van, ha valaki más lát meg?

- Alex. Hidd el, csak mi vagyunk itt.

- Hát, jó. – Elmentem a fához, és átöltöztem. Edward betartotta szavát, elfordult. Tényleg egy kényelmes nacit hozott, és a cipő is jó volt. – Edward, ez tök jó. Kényelmes.

- Mondtam én. Nem véletlenül választottam ezt is én.

- Jól van, te stylis. És merre indulunk? – Néztem körbe.

- Nyilván a kijelölt úton. Hogy ne tévedjünk el. – Elindult, én meg utána. Nagyon szép az erdő. Friss levegő, magas fák. Tetszik. És mind ezt vele élhetem át, Edwarddal. Már csak egy dolog hiányzott. Közelebb somfordáltam hozzá, és egy hirtelen mozdulattal elkaptam össze-visszahimbálózó kezét. Először meglepetten nézett rám, majd örült neki.

- És, hogy, hogy ide jöttünk?

- Szeretek kirándulni. És veled szerettem volna lenni és felfedezni ezt a szép tájat.

- Ez tényleg jó ötlet volt. – Átöleltem, és mentünk tovább. Egy hegyen másztunk fölfelé. Kicsit meredek volt, de nem baj. Én mentem előre. A lábaim megcsúsztak az apró sóderen. Edward másfél méterrel le volt maradva. Nem tudott megfogni, és kirúgtam az egyik lábát, és félig magammal rántottam, mire sikerült egy kiálló nagyon kőben megtartani magam.  Edwarddal egymásra néztünk. 3 másodpercig rémülten, majd a nevetésünktől zengett az erdő.

- Alex, ez nem is te lennél, ha nem esel el! – Segített fel a földről.

- Hát, ebben igazad van. – Poroltam le a fenekem. Szerencsére a maradék felfelé vezető úton nem volt semmi komplikáció. A hegytetőn körülnéztem. Csodaszép a kilátás. A távolban egy kis falu látszik, és az egész tájat fákkal bevont hegyek veszik körül. Még gyönyörködtünk egy kicsit a panorámában, majd tovább indultunk le a hegyen. Ez rövidebb idő volt. Sétálunk tök nyugisan, kézen fogva, és egyszer csak elránt a bozótoson keresztül.

- Gyere, mutatok valamit, ezt tetszeni fog.

Nyújtotta a kezét, mint aki be akar mutatkozni, mert még sosem találkoztunk.

- Szia, Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes vagyok, 20 éves. És te? – Az első 5 másodpercben kacagtam, de aztán meg komolyodtam, amennyire csak tudtam, és kezet fogtam vele.

- Szia, Alexandra Wymer vagyok, nekem nincs olyan hosszú nevem, mint nekem, és 17 éves. – Megráztuk kétszer, majd elengedtem kezét. – Bocsi, de most mennem kell öltözni, mert mindjárt itt van a busz. – Futottam a házunk felé, mire utánam futott, egy határozott mozdulattal visszafordított, aminek köszönhetően majdnem elestem.

- Hé, hova ez a nagy sietség? Még csak most ismertelek meg!

- Oh, értem. De nem jöhetsz velem iskolába, mert felismernek, és már a buszon teszel egy lépést és nem jutunk előre.

- Edward, tiéd a pálya, de semmi trükk. Utolsó esély.  – Jelent meg az ajtóban anyu. A kezében az ellenőrzőm. Oda dobta a kezembe. Ez állt benne: ”Én, Miss Wymer 2012.február 1-én, igazolni szeretném Alexandra Wymer napját, családi elfoglaltság miatt. ” Ránéztem anyura.

- Anyu, minden oké? – Nem hittem a szememnek.

- Hm… egy nap nem a világ. Na, menj öltözni.  -  És visszament a házba.

- Juppi! Ti is jöttök? – Néztem Gigiékre, akik hüvelykujj csatát vívtak.

- Nem, mi nem megyünk. Csak ti. Mi lejátszunk még 3 csatát, hogy megtudjuk ki lesz a világbajnok kettőnk közül.  – Mondta John, koncentrálva. Nem is zavarom őket. Gyors elmentem öltözni.

- Mit vegyek fel? Most nincs időm elmenni, vásárolni. Cajj, ne! Nem találok semmi összepasszolót. – Nagyba beszélek magamba, mire a frászt hozza rám valaki. Ki más, mint:

- Tök mindegy. Minden jól áll neked. – Támasztotta a falat jobb lábával Edward.

- Mióta vagy itt? – Fordultam meg rémülten. Elrúgta magát a faltól és oda jött hozzám.  Benézett a szekrényembe. Elkezdett turkálni a ruhák között. Elő vett egy nagyon szűk fehér farmert, (remélem, még beleférek) hozzá egy térdig érő barna csizmát, egy barna övet, és egy fehér bő buggyos pólót. Tátott szájjal néztem rá, amikor az ágyamra tette a ruhadarabokat. – Nem is tudtam, hogy vannak ilyen ruháim.

- Talán azért, mert a szekrényed legalján voltak. – Mikor befejezte, egy puszit kaptam homlokomra, és átölelt a hátamnál fogva. Felsikítottam. Jéghideg kezét hátamnak nyomta, és a hideg áramütésként ért. Egy ilyen fura kígyómozgást váltott ki belőlem. Csak nézett, hogy mi a bajom.

- Hideg volt a kezed. Semmi bajom, nyugi. – Nevettem.

- Rendben, már azt hittem, hogy valami fura táncot nyomsz itt. – Nevetett tovább rajtam. – Na, de most kimegyek, hogy fel tudj öltözni.

- Ennyire rossz? – Mutattam magamra.

- Erre inkább nem felelnék. – Nyújtotta ki a nyelvét, rám kacsintott, és kiment. Ez most egy igen? Vagy nem? Végül eldöntöttem magamban, hogy inkább nem szeretném tudni, és gyors felöltöztem. Hmm… a végeredmény nem is olyan rossz. Edward lesz a stylis-om. Lementem a lépcsőn. Majdnem leestem a magas sarkúm miatt az utolsó lépcsőfogon. Edward látta, hogy bénázok, ezért gyors a segítségemre sietett, és megfogta kezem. Olyan fura, és vicces volt. Ha nem bénáznék is én lennék.

- Edward. Biztos vagy benne, hogy magas sarkúban kéne mennem?

- Igen. Legyél csak szépen nőies.

- Köszi. – Mondtam kicsit kedvetlenül.

- Na, mehetünk? – Kérdezte felvillanyozva. Kifújtam a levegőt, megnyugtatás képen. Nem tudom, miért izgulok. Na, mindegy.

- Igen mehetünk. – Mutattam, hogy mégsem, egy perc türelmet. Oda mentem anyuhoz, megöleltem, és a fülébe súgtam, hogy ”KÖSZÖNÖM”. Majd visszamentem Edwardhoz, belé karoltam, és elindultunk az ajtón. John és Gigi még mindig ott játszottam. Edward szólni akart, de mutattam, hogy inkább ne, mert ha nem sikerült a csata, ki fog törni a világháború. És ezt nem akarjuk. Halkan nevetett, majd a kocsihoz mentünk. Beszálltunk, és elindultunk.

2012. február 1. szerda. Egy hónapja, hogy Edwarddal szilvesztereztem. És szerintetek felhívott? Vagy írt egy sms-t?

- Nem! – Törtem ki hangosan. Egyszer sem keresett. Nem tudom, de ennyire kihalt a fiúk között a lovagiasság? Egy lány menjen oda a fiúhoz, mert az fél valamitől? Szerintem a lovagiasság nem ciki. Sőt, az én szívemhez vezető út fele, a lovagiasság. De sajnos manapság ez kihaló félben van. Jegyeztem meg mind ezt magamban. Ránéztem az órára.

- Alex, nem lehetne halkabban kiabálni? Így is mindjárt fel kell kelni. Várjunk… hány óra van? – Ült fel az ágyban. Itt aludt, mert a szülei elutaztak.

-  Negyed órád van még aludni.

- Micsoda? – Kiugrott az ágyból, és a fürdőbe sietett. Nem értettem. Hisz kiszámoltuk úgy az időt, hogy mindketten időben elkészüljünk. Amíg ő a fürdőben volt, én tovább lustálkodtam. Egyszer csak kijön a fürdőből sminkel és felöltözve sulis ruhában. Nem szólt semmit, csak oda jött hozzám, adott egy puszit, átölelt és szó nélkül kiment. Én meg: mi van? Ez korábban megy el nélkülem iskolába? Elég izgatottnak tűnt. Miért? Csak suliba megyünk. De, ha már Gigi elkészült, akkor én sem maradhatok el. A fürdő felé vettem az irányt, amikor gitárpengetést hallottam. Áh, biztos csak rosszul hallottam. De újra megszólalt. Kellemes, és mégis fájó dallam volt a szívemnek. Oda mentem az ablakhoz, elhúztam a függönyt, és ott állt Edward gitárral a kezében. Ez furcsa, John szokott gitározni. Ennek utána járok. Kinyitottam az ablakot. Kihajoltam, hogy jobban lássam.

- Alex, igaz, hogy énekes vagyok, de egy versek készültem neked. – Becsukta szemét, nagy levegőt vett, és szavalni kezdett:

                                       Mióta elhagytál,

                           Szívem börtönbe zárta magát.

                                 A cella hűvös és sötét.

           Szívem nem tud szabadulni, mert nincs, ki szabadítsa,

                                   Hisz szíved a börtön kulcsa.

Szívem a torkomban dobogott. Ezt most komolyan gondolja?

                              A szerelemhez két ember kell.

                                Csak azt kell eldöntened,

                                   Hogy leszel-e Júliám,

                                 S én leszek-e Rómeód?

Nem tudtam megszólalni. De látszólag ő sem. Kb 10 perccel ezelőtt hordtam le minden férfit a világon, és erre idejön, írt nekem egy verset, és még gitározott is. És erre most mit mondjak? Semmi értelmes nem jut eszembe. Ekkor Gigi és John kézen fogva kisétált az ajtón. Mindketten fülig érő mosollyal fogadtak. Csak néztem rájuk. Már értem Gigi reggeli gyorsaságát.

- Na, mit mondasz? – Nevetgél Gigi.

- Mondj valamit! – Nézett rám azokkal a nagy zöld szemeivel Edward. Úgy ahogy voltam, egy száll trikóban, és megint bugyiban (igen megint, mert én bugyiban alszok) leszaladtam a lépcsőn, át a nappalin, anyu utánam kiabált, hogy lassan, feltéptem az ajtót, megpillantottam Edwardot, és karjaiba rohantam. Szinte feldöntöttem. – Ezt vehetem egy talánnak? – Vállába temetett arcomat felemeltem. Egy puszit nyomtam arcára, megerősítés képen. Majd újra karjai közt érezhettem magam. Gigi ugrált örömében, John meg… mintha halvány mosolyt láttam volna arcán.

- És Léna?

- Nem olvasol híreket? Ez már rég le lett zárva. Szabad vagyok! – Kacsintott rám.

- Nem… nem nagyon.

- A lényeg, hogy kiderült minden. Szeretném, ha elölről kezdenénk mindent, persze, ha benne vagy.

Még közelebb lépet. Kacéros mosoly ült ki arcára. Először nem értettem.  Hirtelen lehajolt, bal kezét a térdhajlatom alá helyezte, és felkapott. Kezem automatikusan a nyaka köré csavarodott, és úgy tartott a kezében, mint a férj a feleségét az esküvő után. Közben pörgött körbe – körbe, és kiabáltuk, hogy B.U.É.K! A körülöttünk lévő részeg emberek nem néztek minket hülyének. Legalábbis úgy tűnt. De gondoljanak, amit akarnak, hisz szilveszter van, és ilyenkor az ember jól érzi magát. Mi is jól éreztük magunkat. Végül Edward megállt, de még mindig a kezei között tartott. Nem engedett el. Keze meleg volt, és túlhevült. Egy apró, de gyengéd puszit leheltem piros pozsgás arcára. Most tett le.

- Ezt miért kaptam? – Pirosodott el még jobban.

- Mert boldoggá tettél ma este. Vagyis jól érzem magam.

- Hát… nem szívesen! – Próbálta komolyan, de nem ment neki. Elröhögte.

- Jól van! – Bokszoltam vállba. – Na, gyere, keressük meg Gigiéket, mert már úgy meg szeretném ölelni. Vagy tudod, mit, felhívom, hogy hol van! – Már tárcsáztam, amikor Edward kikapta a kezemből. – Héé!

- Emlékszel, hogy mit mondtam?

- Sok mindent mondtál.

- Johnra és Gigire értettem.

- Igen, hogy John beszélni akar Gigivel. – Ekkor ugrott be. – Lehet, hogy rosszkor hívnám? Vagyis nem alkalmas pillanatban?

- Pontosan.

- De már úgy hiányzik Gigi. És újév van, és mindig együtt töltöttük. – Szomorkodtam.

- De Alex. Lassan felnőtök.

- Köszi, idén leszek 18.

- Igen? Hát… akkor is.

- Jó, igazad van. De John siethetne már!

- Ezt nem lehet siettetni, te is tudod.

- Pontosan tudom.

- Na, látod. – 5 másodperc szünetet tartott, majd csuklón fogott, és kihúzott a tömegből, és a hangos zenéből.

- Hova megyünk? – Igazából nem érdekel. Csak legyek vele. Nem Alex! Ezt most felejtsd el. Csak barátok. Emlékszel? Csinálj úgy, mint az elmúlt 2 órában.  Ekkor kiléptünk a szórakozó helyről. – Miért jöttünk ki?

- Mert szerettem volna egy kicsit kijönni ide, és friss levegőt szívni.

- Aha, ez tényleg jó ötlet. Olyan fülledt bent minden. És a paróka alatt is meleg van.

- Hát, érzem, Te kis ördög! – És megráncigálta a szarvaimat.

- Héló, el a kezekkel, mert hozom a vasvillámat, amit elhagytam, de megkeresem, és felszurkállak!

- Igen? Én meg akkor elveszem tőled, és téged foglak megszurkálni! – És elkezdett csikizni. Köztudottan nagyon csikis vagyok. Van egy kis zöld terület velünk szemben. Elkezdtem az irányába futni. Bokrokkal volt körbe ültetve. Úgy gondoltam átszaladok közöttük. Ez meg is volt. De nem számoltam a kis szoknyával, amit viseltem. Az első ágak szétszakították az anyagot a jobb oldalamon, és az a következő pillanatban a bokámon landolt. Még jó, hogy a parkban nem volt világítás, csak nagyon minimális, ami a szórakozó helyről szűrődött ide.

- Edward fordulj el! – Kaptam magam elé a szoknyám darabjait.

- Miért, mi van? – Tett úgy, mintha nem látná.

- Ne csinálj úgy, mintha nem láttad volna. – Néztem rá így -.-’

- Jó oké. De úgyse látok semmit.

- Edward, most mit csináljak? Így hogy menjek haza? Fogom egész úton?

- Nem tudom. Nincs nálad biztos tű?

- Melyik zsebemből vegyem elő, kedves? – Viccelődtem.

- Hát, mondjuk a balból?! – Folytatta.

- Jól van, itt megvárom Gigit, egyszer csak feltűnik valahol. – És leültem a földre, majd elfeküdtem. A szoknyámat magamra terítettem, így Edward akkor sem láthat valamit, ha nagyon akar. Kiguvadt szemekkel nézte, hogy mit csinálok.

- Most mit csinálsz? – És közben követte példámat.

- Eltöltöm az várakozási időt, és beszélgetek veled, de persze, ha van más dolog… - Szavamba vágott.

- Nem nincs. Persze, hogy itt maradok veled. – Fejemet a vállára helyeztem, mintha párna lenne. Éreztem, ahogy mellkasa egyre gyorsabban emelkedik fel és le. Felnéztem az égre. Felhőtlen volt. A csillagképeket jól ki lehetett venni.

- Nézd, ott a mérleg. És ott az oroszlán. De a bikát sosem találom.

- Azért mert az ott van. – Mutatott a fejünk mögé. Mivel kíváncsi voltam, oda néztem. Már értem. Nem a csillagjegyet láttam, hanem Edward csillogó szemét, és remegő vérvörös ajkát. Most mi lesz? Nem akarom megszegni a fogadalmam. Alex, emlékezz, csak barátok! Barátok!

- Ti mit műveltek? – Ott állt John és Gigi KÉZEN FOGVA! Ááá! Tudjátok ez mit jelent? Én sejtem…